Mostantól én is így fogom csinálni ...

Ha valami durvát nyomok a kódban és baromságnak néz ki, akkor a következő megjegyzést fogom hozzáfűzni (C++ comment):

If this makes no sense to you, bonk your head against your desk until it does, because it is the One True Way.

Max. 200 bizony dalolva ment lángsírba ...

Hipp-hopp, a kormány becsúsztatott egy alkotmánymódosítást: 200-ban (kettőszázban) maximálnák a képviselők számát. A javaslat, remélhetőleg, nem fog átmenni. Miért remélhetőleg? Hát nem túl nagy a magyar parlament? Minek ennyi képviselő? Válasz: mert így biztosítható az arányos, de még viszonylag stabil többséget kiállítani képes parlament. A sok fikázás ellenére, a magyar választási rendszer meglepően jól működik. Miről beszélek? Széttekintve a demokratikus világban, a reprezentatív parlamenteket alapvetően kétféleképpen választják: pártlistás illetve területi többségi alapon.

Vegyük először a két szélsőséget: tiszta pártlistás esetben, a szavazók csak pártok között választhatnak, és minden párt egyetlen országos listát állít. Könnyű belátni, hogy ez esetben a parlament összetétele a pártok országos támogatottságát fogja tükrözni. Sok kis és közepes párt lesz, heterogén nagykoalíciókkal. Példa: Izrael. Előnyök: a kis pártoknak sokkal nagyobb esélyük van bejutni, illetve, "mérleg nyelve" szerepet játszva, a hatalom közelébe kerülni. A tömérdek koalíciós partnert boldogan tartani állandó egyeztetést és kompromisszumok kialakítását igényli: konszenzusos kormányzás. Hátrányok: instabilitás, szélsőséges kis pártok igényeinek országos szintre emelkedése (mert nélkülük nincs koalíció), "kényszerházasságok" amelyek gyakran elvtelen alkukban öltenek testet, a "hatalomért".

A másik véglet, a területi többségi elven szerveződő parlement. Ebben az esetben, a képviselők egy adott területet képviselnek, és az nyeri el a mandátumot aki a legtöbb szavazatot kapja. Példák: Egyesült Államok és Egyesült Királyság. Könnyű belátni, hogy ezekben a rendszerekben a kis pártoknak semmi esélye, nemhogy kormányozni, de még a parlamentbe jutni se. Kétpártrendszer alakul ki, ahol a két nagy párt "csatornázza" és "tompítja" a (saját) szélsőségein megjelenő véleményeket. Előnyök: Stabil kormányzás, erős többség, egységes, hosszú távra tervező, központi pártakarat. Hátrányok: rugalmatlanság, kisebbségi vélemények eltűnése a mainstream-ből, megcsontosodás (Amerikában a szenátorok gyakran évtizedekig képviselik az államaikat).

A magyar rendszer a fenti két szisztéma között félúton helyezkedik el, gyakorlatilag kombinálja a kettő előnyeit, és egyben orvosolja a hátrányaikat. A listás szavazás esélyt ad a kis és középpártoknak, míg az egyéni képviselők extra súlyt adnak a győztesnek, stabilizálva a kormányzást. Kérdés: meg lehet-e 200 képviselővel is csinálni ugyanezt. Válasz: valószínűleg igen, csak az a gond, hogy változtatás esetén, nem a hibrid rendszer megóvása lesz a szempont, hanem egyszerűbb lesz vagy a listás-, vagy az egyéni képviselőket kiiktatni. Mindkét esetben, ahogy fentebb írtam, rosszabb lesz a választási rendszerünk.

Tóta W. és a farkasok

Amikor annak idején "balos" körökből (még évekkel ezelőtt) azt hallottam, hogy az Index "vadliberális" tendenciái a jobb/szélsőjobb irányba fogják elhúzni a portált, azt mondtam, ez baromság. A "komcsiknak" lett igazuk. Tóta W. átlépte a rubikont és Orbán "kétharmad" Viktor mellett tette le a garast. Fő érve: "erős kézre van szükség". Mintha 1998-2002 között gyenge kézzel kormányzott volna a Fidesz. Mintha az lett volna a gond, hogy nem volt kétharmaduk.

Mindegy. Elvesztegetett évek jönnek: Fidesz reváns, a "cigánykérdés fokozódása", drogellenes attitűdök feléledése és törvénybe iktatása, a baloldali sajtó basztatása, KDNP-s come back, stb., stb. Hogy ebben mi a lófaszt lát Tóta W. kívánnivalónak? Rejtély. Szegény azt hiszi, hogy "a körülmények", a közgazdaságtan "vastörvényei", a "nemzetközi helyzet", majd "kikényszeríti" (ki kell hogy kényszerítse) a helyes, okos kormányzást. Ugyan, ugyan.